Minőségi tejtermékeket vehetünk a babás webshopon megspórolt pénzből

Mikor először elutaztam Ázsiába, nagyon megdöbbentem, hogy viszonylag kevés tejterméket használnak. A Kínában töltött első pár hónap után kezdtem érezni, hogy mennyire hiányzik az, hogy a müzlimet leöntsem egy adag sima tehéntejjel. Ott mindent a növényi alapú tejek váltanak fel. Miután hazatértem, rövid idő alatt el is felejtettem, hogy mekkora luxus volt a legegyszerűbb sajt is odakinn. Néha azonban eszembe jut, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egy olyan helyen élhetek, ahol nem kell megválnom ezektől a zseniális ételektől.

A feleségem pedig kicsit mélyebben bevezetett a sajtok világába is. Emlékszem, hogy mennyire a mennyországban éreztem magam, mikor először behozta reggelinek a baconos pirítósomat, amit egy eszméletlenül finom sajttal kent meg. Eleinte nem is gondoltam volna, hogy ennyire meg tudja változtatni majd az életminőségemet az, hogy milyen minőségű tejtermékeket fogyasztok. Azt szerettem volna, hogy mindig legyen pénzünk erre.

Az idők azonban változtak és gyermekünk született. Innentől kezdve pedig teljesen meg kellett változtatnunk a pénz beosztásával kapcsolatos szabályainkat, hogy jobban oda tudjunk rá figyelni. A minőségi sajtok pedig lassan elmaradoztak. Egészen addig, amíg meg nem találtuk a Lordshopot, ahol sokkal olcsóbban tudtunk beszerezni mindent a kisbabánk számára, mint a boltban.

Nem igazán használtunk előtte webshopokat, viszont egy hirtelen ötlettől fogva az egyik délután folyamán beírtam azt a keresőbe, hogy nedves törlőkendő. A Lordshopot adta ki elsőként, és a könnyen kezelhető felülete miatt már akkor tudtam, hogy ezen a helyen fogom elvégezni a babatermékekkel kapcsolatos vásárlásaimat. Az intuitív kezelőfelületen kívül még zseniális árakat is kínáltak, amelyeket nem kellett keresgélnünk, mivel jól láthatóan ki voltak írva minden termék alá. Elfelejthetjük a sok stresszt, amit a bolti vásárlás során érezhetünk, mikor már fél órája keressük valaminek az árát, mert rosszul volt felcímkézve.

Ez azonban nem minden. A Lordshopon nem az ár az egyetlen információ, amit rögtön megtudhatunk a termékről. Ha rákattintunk a képeikre, akkor egy rövid, tömör leírást kapunk arról, hogy milyen például a nedves törlőkendő, amit éppen választottunk. Ha pedig ez nem lenne elég nekünk, akkor csupán be kell írunk egy internetes keresőbe a termék nevét. Ezt persze nem tudnánk megtenni egy bolti vásárlás során, miközben más emberek lihegnek a nyakunkba és egyébként is sietnünk kell. Számomra a Lordshop egy teljesen új vásárlási élményt adott, amelyen keresztül jobban megismerhettem azt is, hogy miket vásárolok a kisbabámnak.

Mint már említettem, nagyon könnyű kezelni a webshopot és a terméklistát. Ha nem csak az ömlesztett ajánlatokra vagyunk kíváncsiak, akkor a szűrők lesznek segítségünkre. Tegyük fel, hogy éppen egy nedves törlőkendő csomag az, amit keresünk. Az ömlesztett terméklista fölött egyszerűen csak rá kell kattintanunk az ehhez tartozó kategóriára, ami a „nedves törlőkendő, popsitörlő” nevet viseli. Ekkor eltűnik minden olyan termék, ami számunkra jelenleg nem fontos, és nyugodtan válogathatunk a nedves törlőkendők között. Azért is nagyon hasznosak a kategóriák, mert így egy helyen láthatunk minden ajánlatot, és könnyen össze tudjuk hasonlítani őket.

Ha pedig eléggé magabiztosak vagyunk az oldal használatában, akkor a vásárlás folyamata sem lesz különösebb ördöngösség. Ha találunk valamit, ami tetszik, egyszerűen csak rá kell kattintanunk a „kosárba” gombra. Ezzel egy virtuális kosárba helyezzük el a kiválasztott termékeket. Végül, ha összeszedtünk mindent, amire szükségünk van, akkor lehetőségünk van még egyszer átnézni ezt a kosarat. Ezután már csak az adatainkat és a fizetési módunkat kell megadni és készen is vagyunk a vásárlással.