Nálunk az egész család imádja a tejet, a különböző tejtermékeket. Reggelihez kakaó, uzsonnára joghurt, ebédre rántott sajt, vacsorára egy jó négysajtos pizza, vagy grillezett sajtos szendvics… És ezt tudnák enni hetekig. Van is mindig mirelit rántott sajt a fagyasztómban, így bármikor elő tudok állni egy gyors ebéddel vagy vacsorával, ha éppen nem volt időm valamiért főzni.
Főleg a kisebbik lányom imádja a tejtermékeket. Már gyerekkorától kezdve nagy probléma volt, hogy valahogy visszafogjuk a sajtfogyasztását, szegénykének ugyanis állandó székrekedése volt. Ma már 19 éves, szóval kontrollálja ő magát, de mindig nevetek, ha ez eszembe jut. Semmi mást nem szeretett még annyira, mint a sajtot, kivéve talán a motorokat. Gyerekkorában a kedvenc játékai a különböző motorok voltak, még a legókockákból is azt rakta ki folyton, nem csodálom, az apját is imádta, és az apja nagy motoros.
Nemrég azonban elkezdett szegénynek furán viselkedni az emésztése. Folyton puffadtnak érezte magát, sokat fájt a hasa, úgyhogy elmentünk orvoshoz. A legnagyobb bánatára a doki azt mondta, hogy érdemes lenne elmenni egy allergiatesztre, mert ez neki laktózérzékenység gyanús. Teljesen kétségbe voltunk esve, Fanni nem is akart elmenni, azt mondta, inkább nem érdekli. Végül valahogy rávettük, és sajnos beigazolódott… Tényleg laktózérzékeny.
Nagyon elkeseredett, hónapokig láttuk rajta, hogy mennyire szomorú, hiába mondogattuk neki, hogy ez nem olyan nagy probléma, hát rengeteg laktózmentes terméket lehet vásárolni a boltban, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy azoknak olyan jó az ízük, mint a laktózosnak.
Az apjával nagyon sokat gondolkodtunk, hogy hogyan lehetne jobb kedvre deríteni, míg végül pont ő állt elő a megoldással: fizessük be egy motoros jogosítvány tanfolyamra, úgyis mindig meg akarta szerezni. Én nem örültem annyira, hogy a férjem motormániája megfertőzte a gyerekeket is, de gondoltam, egye fene, legalább örülni fog valaminek a Fanni. Igen ám, de a férjem több mint 25 éve tette le a vizsgáját, így nem tudtuk, hogy a megszerzést illetően milyen motor jogosítvány változás léphetett érvénybe ebben az időszakban.
Nem okozott persze olyan nagy gondot kideríteni, csak begépeltük a google-be, hogy: motor jogosítvány változás, és a feldobott találatok közül ki is választottuk a motorjogositvany.com weboldalt, így végül innen informálódtunk a motor jogosítvány változásokkal kapcsolatban.
Mint kiderült, nincsenek olyan nagy változások, és Fanni 19 évesen A2-es kategóriájú jogosítványt szerezhet. Az jó is, mondta a férjem, nem baj, ha egyből nem egy choppert kezd vezetni. Így tehát előálltunk neki az ötlettel, tényleg nagyon örült, és végül közösen kerestünk neki egy sulit.
Mélyen lesújtotta a laktózérzékenysége, és néha még ma is látom rajta, hogy szomorú, mikor ő laktózmentes tejjel kapja a kávét, a többiek meg simával, de a férjem ötlete bevált, nagyon feldobta a motoros suli gondolata. Most már a vizsgájára készül, remélem, sikerülni fog neki!