A számos háziasított állat közül a tejed adó állatok voltak az elsők. A kecske és a juh megszelídítése után a szarvasmarha következett a sorban nagyjából 10.000 évvel ezelőtt, és azóta is elsősorban a tejéért tenyésztik a világon a legszélesebb körben. A kecske és a juh teje valójában sokkal emészthetőbb az ember számára, azonban markáns ízük miatt közel sem örvendenek akkora népszerűségnek, valamint jóval kevesebb terméket állítanak elő belőle. A tehéntej azonban a sarkvidékek kivételével az egész földkerekségen az egyik legtöbbféleképpen felhasznált alapanyag, megszámolhatatlan eljárás létezik a feldolgozására. A sok ezer különböző sajtfélétől kezdve a vajon át a kávénkba öntött félzsíros tejszínig mind-mind a háziasított szarvasmarha tejéből származnak, még ha sok esetben már vajmi kevéssé hasonlítanak is rá.

A tej az emlősök sajátja, a nőstény emlős lények tejmirigyeinek időszakos váladéka, mellyel utódaikat táplálják. Magas vitamin és tápanyagtartalma a kicsinyek megerősödését, immunrendszerük kialakulását segíti elő. A marha, kecske, juh, tó, teve, bivaly és szamár teje az ember számára is fogyasztható. nem véletlen, hogy ezek voltak az első háziasított állatok. Normális esetben egy felnőtt egyed már nem fogyaszt tejet, az embereknél mégis kialakult ez a szokás, valamint a nyers tej feldolgozásának kultúrája. Készülhet belőle savanyú tejtermék, mint például aludttej, joghurt, kefir (attól függően, hogy a világ mely pontján hagyják a tejet pihenni, ugyanis ezek jellegét a levegőben található mikrokultúrák határozzák meg); felhasználható sajtkészítésre, ahol szintén az oltóanyag és a légkör határozza meg a végeredményt; valamint különböző fizikai eljárásokkal készíthető belőle túró, vaj, tejszín, orda, és még sok más, lokálisan fogyasztott termék. Talán nincs is a világon még egy ilyen sokoldalúan hasznosított állati eredetű táplálék, bár az is igaz, hogy volt rá tízezer évünk, hogy kísérletezzünk.

A Föld felnőtt lakosságának kétharmada-háromnegyede tejérzékeny, már ha a teljes lakosságot tekintjük. Mivel a kor előrehaladtával a csecsemőmirigyünk (továbbra is fenntartott tejfogyasztás hiányában) fokozatosan elsorvad, így a megfelelő enzimek is visszaszorulnak, amik a tejben található tejcukor, azaz a laktóz lebontásához szükségesek. Ha valaki gyerekkorától kezdve továbbra is fogyaszt tejet, akkor alkalmas maradhat a feldolgozásra, azonban, ha enyhébb mértékben is, de a legtöbb felnőtt szervezete már nem veszi be a tejet. Más a helyzet a feldolgozott termékekkel, hiszen azok esetében a mikroorganizmusok már előre elvégzik a lebontás nagy részét, így a sajtok, a túró és a savanyú tejtermékek sokkal inkább megfelelnek a szervezetünk igényeinek. Különösen a sajtkultúra az, ami döbbenetes méreteket ölt világszerte, majd’ minden országnak, néhol minden tájegységnek megvan a maga jellegzetes sajtja – különösen igaz ez például Franciaországra, Svájcra, Dániára, Hollandiára, Németországra, a Brit Szigetekre, de Magyarország se szégyenkezhet, nekünk is a kultúránk része jó néhány sajtféle.

Azonban sajnos előfordulnak olyan esetek is, hogy valaki annyira érzékeny bármiféle tejtermékre, hogy már kis mennyiség elfogyasztása után is komoly egészségügyi gondok jelentkeznek. Az ő számukra léteznek különböző növényi eredetű tejpótlók mandulából, szójából, rizsből, kókuszból, azonban ezeket törvényi szabályozás alapján már nem lehet tejnek nevezni. Valamint egyre inkább elterjedőben van a laktózmentes tej is, ami valóban tejből készült, azonban laktáz enzim hozzáadásával a tejcukor már eleve lebontott állapotban található meg benne. Viszont azok számára, akik nem érzékenyek, nyitva áll a tejtermékek hihetetlenül széles tárháza, érdemes minél többfélét kipróbálni, mert egészen sajátságos, lágy és markáns ízekkel és állagokkal találkozhatnak. Az élet nem áll meg a trappista sajtnál, legyünk bátrak és kísérletezőek!